|
A TMPK jogelőd intézeteinek korábbi képzéseivel kapcsolatos információk.
|
A szakirányú továbbképzési szak megnevezése
Oktatástervezés és digitálistananyag-fejlesztés területen pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak (4 félév)
A képzés célja
A képzés célja olyan digitális tananyag- és tartalomfejlesztő szakemberek képzése, akik az ötlettől a tananyag tervezésén, kivitelezésén, megvalósításán és értékelésén át az egész fejlesztési folyamatot képesek menedzselni. A képzés során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy a tananyagfejlesztés neveléstudományi, pszichológiai és oktatástervezési alapokra építve hatékonyabb lehet, mintha a technológiai lehetőségekből indulnának ki. A külső partnerekkel támogatott, valós piaci környezet biztosítja a hallgatók számára a tananyagok e- learning keretében történő fejlesztéséhez szükséges, gyakorlatban megnyilvánuló (alkalmazható) hatékony, komplex tudásrendszer elsajátítását. A képzéstartalom független, bármilyen képzési ötletre, nevelési-oktatási területre, illetve életkorra alkalmazható – a megfelelő szakemberek bevonásával. Alkalmas továbbá kontakt, kevert vagy teljes távoktatási képzésben felhasználható digitális képzés kifejlesztésére való felkészítésre.
Ezen ismeretek megszerzésével képesek felelősséggel ellátni az alábbi feladatokat:
- digitális tananyagok tervezése,
- kivitelezése,
- értékelése,
- a fejlesztési folyamat menedzselés
E képességek alapján alkalmasak lesznek arra, hogy az ötlettől a tananyag tervezésén, kivitelezésén, megvalósításán és értékelésén át az egész digitális tananyag- és tartalomfejlesztési folyamatot menedzseljék.
Szakmai kompetenciák (tudás, képesség, attitűd, autonómia és felelősség)
Tudás
- oktatási rendszerek, irányítás, eredményesség, hatékonyság, jogi szabályozás;
- szervezetelmélet, szervezetfejlesztés, innováció, intézményértékelés;
- gazdálkodás és igazgatás, minőségfejlesztés;
- helyi tanterv, hatékony iskola;
- az e-learning fogalma, ezen oktatási megoldások jellemzői;
- az e-learninges oktatás lebonyolításának folyamatai, kihívásai, az online oktatásmenedzsment technológiai és tanulási környezete, az e-learning képzések (tartalmi, oktatási és technológiai) támogatási lehetőségei (teljesítményértékelés, mérési technikák, teljesítettség-ellenőrzési stratégiák, szabványok, SCORM);
- az e-learning tananyag-fejlesztési projekt személyi, infrastrukturális, anyagi környezete;
- hatékony kommunikáció a projektek szereplőivel (külső szakértők, megrendelő, beszállítók stb.);
- a tevékenységtervezés elemei, lépései és a tananyag szempontjából képviselt hasznossága, a tananyag céljaihoz illeszkedő tevékenységterv elkészítése;
- a tananyagszerkesztő rendszer;
- a tananyag (mint termék) életciklusa (modell előtt és után);
- user experience, a vizuális kommunikáció és a web ergonómia fogalmai és alapelvei;
- az online tanulási környezetek és tartalomkezelő keretrendszerek működése;
- az intézményi jó gyakorlatok elemzésének elméleti alapjai;
- a mentorálás elméleti alapjai és a mentorálás folyamatához szükséges személyi és tárgyi feltételek;
- a lektorálás szakmai, oktatási, nyelvi, tesztelési folyamatai.
Képesség
Képes:
- a stratégiai tervezés és operatív megvalósítás összehangolására;
- pedagógus kollégáinak segítséget adni alapvető oktatásjogi kérdésekben;
- a hazai és külföldi (elsősorban EU-tagországok) közigazgatási rendszerek összehasonlítására, elemzésére, értékelésére;
- a pedagógiai menedzsment kérdéskörébe tartozó feladatok megoldására;
- alapvető oktatásstatisztikai feladatok megoldására;
- magabiztosan használni a tananyag fejlesztési modellt;
- a tananyag fejlesztési projekt lépéseit követni, hozzájuk kapcsolódó idő- és feladattervet készíteni;
- a tevékenységtervből egy tananyagszerkesztő szoftverben megvalósítható forgatókönyvet írni;
- szinopszist írni, és a benne szereplő információkat értelmezni;
- a lektorálás szakmai, oktatási, nyelvi, tesztelési folyamatainak megszervezésére és koordinálására;
- hatékonyan kommunikálni, konzultációs, tanácsadó tevékenységet folytatni;
- IKT- stratégiát tervezni, készíteni és azt értékelni;
- az oktatási folyamatok elemzésére és az arra irányuló reflexió kialakítására;
- mások fejlődésére irányuló eljárásokat felismerni.
Attitűd
- elkötelezett a távoktatás mellett, ugyanakkor elfogadja azt, hogy az más képzési formákba illeszthető, más képzési formákkal kombinálható;
- elfogadja a tanulási-tanítási folyamat időben és térben való kiterjesztését;
- elkötelezett a digitális eszközök kulturált, konstruktív, produktív használatára és a digitális kultúra formálására, kialakításának elkötelezett és aktív szereplője;
- nyitott a technológiai innovációkra, új technológiai megoldásokra;
- nyitott a pedagógiai innovációra és a részvételen alapuló, produktív és információmegosztó számítógép- és internethasználatra;
- elfogadja, hogy a szakmai tevékenysége során kezdeményezőkészségre lesz szüksége, mind a kommunikációja, mind pedig a munkavégzése során.
Autonómia és felelősség
- elkötelezett egy csapat tagjaként az aktív és hatékony munkára;
- nyitott az újszerű, kreatív megoldásokra munkája során;
- alkalmazza az együttműködést támogató, motiváló módszereket;
- nyitott az önálló munkavégzésre;
- elkötelezett a szakmai feladatok sikeres elvégzésére;
- szakmai műveltségét nem tekinti állandónak, kész a folyamatos szaktudományi, szakmódszertani és neveléstudományi megújulásra;
- felelős a munkavégzés során meghatározott minőség indikátorainak érvényesítéséért;
- ön-reflektív módon értékeli a lezárt munkafolyamatokat, felelősséget vállal a minőséget befolyásoló hibákért;
- felelősséggel gondol a technológiahasználat, a környezettudatosság és a környezetvédelem kapcsolatára, munkájában mindezt lehetőség szerint érvényesíti.
A képzés főbb területei
| Kredit |
| Kötelező ismeretkörök | 55 |
| Általánosan alapozó ismeretek | 21 |
| Szakmai alapozó ismeretek | 34 |
| Választáson alapuló ismeretkörök | 55 |
| Általánosan alapozó ismeretek | 9 |
| Az oktatástervezés és a digitális tartalomfejlesztés neveléstudományi és oktatás-lélektani alapjai | 15 |
| Szakmai alapozó ismeretek | 6 |
| A digitális tartalomfejlesztés technológiai alapjai | 9 |
| A digitális tananyag és tartalomfejlesztés gyakorlata | 6 |
| Oktatástervezés és tananyagfejlesztés piaci környezetben | 6 |
| Választható | 4 |
| Szakdolgozat | 10 |
| Összesen: | 120 |
A korábban szerzett ismeretek, gyakorlatok beszámítási rendje
A korábbi felsőfokú tanulmányok során ekvivalens tárgyakból szerzett ismeretek kreditértékét az Egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzata alapján van lehetőség – a kreditátviteli eljárás keretében - beszámítani.
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások
A tantárgyak vizsgával, illetve évközi jeggyel zárulnak. A vizsgára bocsátás feltétele tantárgyanként különböző: írásbeli dolgozat, illetve egyéni feladat beadása egyaránt lehetséges. A vizsga írásbeli vagy szóbeli lehet. A harmadik és negyedik félév teljesítése során szakdolgozatot kell készíteni, majd az abszolutórium megszerzése után azt a záróvizsgán meg kell védeni, és a záróvizsga tárgyakból eredményes vizsgát kell tenni.
A Szakdolgozat tárgy felvételére és teljesítésére, illetve a szakdolgozati téma (feladatlap) kiadására az első két oktatási félév eredményes lezárása, a mintaterv szerint előírt tantárgyak teljesítése után van lehetőség.
A záróvizsgára bocsátás feltételei
A záróvizsgára bocsátás feltétele a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése. Végbizonyítványt a felsőoktatási intézmény annak a hallgatónak állít ki, aki a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket – szakdolgozat elkészítése kivételével – teljesítette és az előírt krediteket megszerezte.
A záróvizsga részei
A záróvizsga a szakdolgozat védéséből és a tantervben előírt tárgyakból tett szóbeli vizsgákból áll. A záróvizsgát a hallgatónak egy napon, folyamatosan kell letenni. A záróvizsga szóbeli vizsgákból áll; a felkészülési idő tantárgyanként legalább 20 perc.
A záróvizsga tárgyai
Az első szóbeli vizsgatárgy kérdései a Kötelező ismeretkörökből, míg a második a Szakirányhoz kapcsolódó ismeretkörökből kerülnek összeállításra.
A záróvizsga eredménye
A szakdolgozat védésére, valamint a záróvizsga tárgyainak szóbeli részére kapott érdemjegyek - a vizsgatárgyak számát figyelembe vevő - átlaga az alábbiak szerint:
Z =(SZD + Z1 + Z2)/3
Az oklevél minősítése
A záróvizsga eredménye alapján az oklevelet a következők szerint kell minősíteni:
| Magyar | Angol | ZV |
| kiváló | outstanding | 5,00 |
| jeles | excellent | 4,51 - 4,99 |
| jó | good | 3,51 - 4,50 |
| közepes | satisfactory | 2,51 - 3,50 |
| elégséges | pass | 2,00 - 2,50 |
Letölthető dokumentumok
A szakirányú továbbképzési szak megnevezése
Oktatástervezés és digitálistananyag-fejlesztés szakirányú továbbképzési szak (2 félév)
A képzés célja
A képzés célja, olyan digitális tananyag- és tartalomfejlesztő szakemberek képzése, akik az ötlettől a tananyagtervezésén, kivitelezésén, megvalósításán és értékelésén át az egész fejlesztési folyamatot képesek menedzselni.
Elsajátítandó kompetenciák, tudáselemek, megszerezhető ismeretek
A képzést elvégző hallgató ismeri:
- az e-learning fogalmát, ezen oktatási megoldások jellemzőit, előnyeit, nehézségeit;
- az e-learninges oktatás lebonyolításának folyamatait, kihívásait, az online oktatásmenedzsment technológiai és tanulási környezetét, az e-learning képzések (tartalmi, oktatási és technológiai) támogatási lehetőségeit (teljesítményértékelés, mérési technikák, teljesítettség-ellenőrzési stratégiák, szabványok, SCORM);
- az e-learning tananyag-fejlesztési projekt személyi, infrastrukturális, anyagi környezetét, és képes hatékonyan kommunikálni a projektek szereplőivel (külső szakértők, megrendelő, beszállítók stb.);
- a tevékenységtervezés elemeit, lépéseit és a tananyag szempontjából képviselt hasznosságát, valamint képes a tananyag céljaihoz illeszkedő tevékenységterv elkészítésére;
- a tananyagszerkesztő rendszert;
- a tananyag (mint termék) életciklusát (modell előtt és után);
- a user experience, a vizuális kommunikáció és a web ergonómia fogalmait és alapelveit;
- és magabiztosan használja a tananyag-fejlesztési modellt;
- az online tanulási környezetek és tartalomkezelő keretrendszerek működését;
- az intézményi jó gyakorlatok elemzésének elméleti alapjait;
- a mentorálás elméleti alapjait és a mentorálás folyamatához szükséges személyi és tárgyi feltételeket;
- a lektorálás szakmai, oktatási, nyelvi, tesztelési folyamatait.
Személyes adottságok, készségek
Képességek:
A képzést elvégző hallgató képes:
- a tananyag-fejlesztési projekt lépéseit követni, hozzájuk kapcsolódó idő- és feladattervet készíteni;
- a tevékenységtervből egy tananyagszerkesztő szoftverben megvalósítható forgatókönyvet írni;
- szinopszist írni, és a benne szereplő információkat értelmezni;
- a lektorálás szakmai, oktatási, nyelvi, tesztelési folyamatainak megszervezésére és koordinálására;
- hatékonyan kommunikálni, konzultációs, tanácsadó tevékenységet folytatni;
- IKT-stratégiát tervezni, készíteni és azt értékelni;
- az oktatási folyamatok elemzésére és az arra irányuló reflexió kialakítására;
- mások fejlődésére irányuló eljárásokat felismerni.
Attitűdök
A képzést elvégző hallgató:
- elkötelezett a távoktatás mellett, ugyanakkor elfogadja azt, hogy az más képzési formákba illeszthető, más képzési formákkal kombinálható;
- elfogadja a tanulási-tanítási folyamat időben és térben való kiterjesztését;
- elkötelezett a digitális eszközök kulturált, konstruktív, produktív használatára és a digitális kultúra formálására, kialakításának elkötelezett és aktív szereplője;
- nyitott a technológiai innovációkra, új technológiai megoldásokra;
- nyitott a pedagógiai innovációra és a részvételen alapuló, produktív és információmegosztó számítógép- és internethasználatra;
- elkötelezett egy csapat tagjaként az aktív és hatékony munkára;
- elkötelezett egy projekt megtervezése és megvalósítása iránt;
- nyitott az újszerű, kreatív megoldásokra munkája során;
- alkalmazza az együttműködést támogató, motiváló módszereket;
- szakmai műveltségét nem tekinti állandónak, kész a folyamatos szaktudományi, szakmódszertani és neveléstudományi megújulásra;
- nyitott az önálló munkavégzésre;
- elkötelezett a szakmai feladatok sikeres elvégzésére;
- elfogadja, hogy a szakmai tevékenysége során kezdeményezőkészségre lesz szüksége mind a kommunikációja, mind pedig a munkavégzése során.
A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben
A képzés során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy a tananyagfejlesztés neveléstudományi, pszichológiai és oktatástervezési alapokra építve hatékonyabb lehet, mintha a technológiai lehetőségekből indulnának ki. A külső partnerekkel támogatott, valós piaci környezet biztosítja a hallgatók számára a tananyagok e-learning keretében történő fejlesztéséhez szükséges, gyakorlatban megnyilvánuló (alkalmazható) hatékony, komplex tudásrendszer elsajátítását. A képzéstartalom független, bármilyen képzési ötletre, nevelési-oktatási területre, illetve életkorra alkalmazható – a megfelelő szakemberek bevonásával. Alkalmas továbbá kontakt, kevert vagy teljes távoktatási képzésben felhasználható digitális képzés kifejlesztésére való felkészítésre.
A képzés főbb területei
| Kredit |
| Oktatástervezés és tartalomfejlesztés neveléstudományi és pszichológiai alapja | 16 |
| Digitális tartalomfejlesztés technológiai alapjai | 12 |
| Digitális tananyag és tartalomfejlesztés gyakorlata | 14 |
| Oktatástervezés és tananyagfejlesztés piaci környezetben | 10 |
| Szakdolgozat | 8 |
| Összesen: | 60 |
A korábban szerzett ismeretek, gyakorlatok beszámítási rendje
A korábbi felsőfokú tanulmányok során ekvivalens tárgyakból szerzett ismeretek kreditértékét az Egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzata alapján van lehetőség – a kreditátviteli eljárás keretében - beszámítani.
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások
A tantárgyak vizsgával, illetve évközi jeggyel zárulnak. A vizsgára bocsátás feltétele tantárgyanként különböző: írásbeli dolgozat, illetve egyéni feladat beadása egyaránt lehetséges. A vizsga írásbeli vagy szóbeli lehet. A második félév teljesítése során szakdolgozatot kell készíteni, majd az abszolutórium megszerzése után azt a záróvizsgán meg kell védeni, és a záróvizsga tárgyakból eredményes vizsgát kell tenni.
A Szakdolgozat tárgy felvételére és teljesítésére, illetve a szakdolgozati téma (feladatlap) kiadására az első oktatási félév eredményes lezárása, a mintaterv szerint előírt tantárgyak teljesítése után van lehetőség.
A záróvizsgára bocsátás feltételei
A záróvizsgára bocsátás feltétele a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése. Végbizonyítványt a felsőoktatási intézmény annak a hallgatónak állít ki, aki a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket – szakdolgozat elkészítése kivételével – teljesítette és az előírt krediteket megszerezte.
A záróvizsga részei
A záróvizsga a szakdolgozat védéséből és a tantervben előírt tárgyakból tett szóbeli vizsgákból áll. A záróvizsgát a hallgatónak egy napon, folyamatosan kell letenni. A záróvizsga szóbeli vizsgákból áll; a felkészülési idő tantárgyanként legalább 20 perc.
A záróvizsga tárgyai
Az első szóbeli vizsgatárgy kérdései a képzés fő területeinek ismeretköreiből kerülnek összeállításra.
A záróvizsga eredménye
A szakdolgozatra, a szakdolgozat védésére, valamint a záróvizsga tárgyainak szóbeli részére kapott érdemjegyek - a vizsgatárgyak számát figyelembe vevő - átlaga az alábbiak szerint:
Z =(SZD+SZDV + Z)/3.
Az oklevél minősítése
A záróvizsga eredménye alapján az oklevelet a következők szerint kell minősíteni:
| Magyar | Angol | ZV |
| kiváló | outstanding | 5,00 |
| jeles | excellent | 4,51 - 4,99 |
| jó | good | 3,51 - 4,50 |
| közepes | satisfactory | 2,51 - 3,50 |
| elégséges | pass | 2,00 - 2,50 |
Letölthető dokumentumok
|
- Főigazgató:
- Dr. Danyi Gyula, PhD.
egyetemi docens
- Igazgatási ügyintéző:
- Czigler Éva
Mobil: +36-30/753-3538
- A központ székhelye:
-
1081 Budapest,
Népszínház u. 8.
Tel: 666-5389
Fax: 666-5491
- Levelezési cím:
- 1428 Budapest,
Pf. 31.
|